Benedek Krisztina

önismereti és stílus facilitátor

Ha átszellemült, szigorú szabályok szerint élő,

a spiritualitás ködébe burkolódzó mestert keresel, akkor nem én vagyok az embered. Viszont, ha szerinted is azért vagyunk ezen a csodálatos bolygón, hogy élvezzük az életet, itt és most legyünk boldogok, akkor jó helyen jársz. Ha arra vagy kíváncsi, hogyan tudsz harmóniában élni önmagaddal, a környezeteddel, és önmagad legjobb verziója lenni, anélkül, hogy közben le kéne mondanod az élet élvezetéről, akkor azt megmutathatom neked. Szerintem a fejlődést nem egy kolostorba elvonultan, napi 24 órát meditálva kell elérnünk. Ha ez lenne a dolgunk, akkor valószínűleg Tibetbe, vagy Indiába születtünk volna.

Mi ide érkeztünk,

így itt, ebben a “dzsungelben”, nap mint nap élesben tesztelve aktuális tudatossági szintünket tehetünk a legtöbbet. Közben nem kell belehalnunk, szenvednünk, feláldoznunk. Ezt senki sem kívánja tőlünk. A mi életünk nem erről szól. Nem kell elszeparálódni, elhatárolódni, mind egyformán értékesek vagyunk, csak éppen máshol tartunk az úton. Az, hogy ezt most elmondhatom neked, annak köszönhető, hogy megtapasztaltam már az összes szélsőséget, ami ahhoz kellett, hogy tudjam, hol van a középpontom.

Éveken át tanultam,

erőteljesen spirituális és racionális technikákat is, amiket tisztelek és szeretek (Szellemgyógyászat, Aura és lakástisztítás, Pranic Healing, Prána pszichoterápia, Kristálygyógyítás, Kapcsolatteremtő gyógyítás, Kapcsolatteremtés, Spirituális Választerápia, Lélekmasszázs, Testpulzálás, Metamorf masszázs, ThetaHealing: DNS1-2, Teremtés-Bőség, Szivárványgyerekek, Intuitív anatómia, Schüssler arcdiagnosztika, Quantum Leap Program, Bowen technika, Deeksha, EFT, Access Consciousness: Access Bars, Access  Testkezelések, ESSE, Beszélgetés az entitásokkal, Sedona-módszer, Grafológia, szín és stílustanácsadó képzések, stylist képzés, sminkes képzés, OH kártya, NLP, Mindfulness, Mindfulness és Life coaching). Hatalmas hozzájárulások mind, nélkülük, ma nem az lennék, aki vagyok.

Felismertem, hogy  integráljam

 a szellemiséget az anyaggal, és azt mutassam meg, hogyan lehet őket itt a 3D-ben úgy használni, hogy közben kihozzuk magunkból a legjobbat. Hogyan teremtsünk testi-lelki harmóniát önmagunkban, és élvezzük az életet.

Az évek során felismertem, hogy a változásodat úgy tudom leginkább támogatni ha az általam tanultakat rugalmasan kezelem, és személyre szabottan a te igényeidnek megfelelően alkalmazom, mert így a folyamatok felgyorsíthatók.

A számos technika,

amivel életem során találkoztam, rengeteg tapasztalathoz segített hozzá, mindegyik hozzáadott az életemhez, és a bennem zajló változáshoz. Az Access Consciousness ®, az Access Bars® és az Access Testkezelések ® tágította ki leginkább számomra a teret, és erősített meg abban, hogy végtelen lényként, végtelen lehetőségekkel és végtelen teremtő erővel rendelkezem. Olyan eszközzé vált számomra, amit nap, mint nap használok, és őszintén ajánlok neked is! Az Access Barst, az Access Testkezeléseket, és az Access Faceliftet évek óta tanítom is. 

Időközben tovább bővült

a kör a Sedona-módszerrel, a Grafológiával, NLP-vel, OH kártyával, Mindfulnessel, Life és Mindfulness coachinggal. Manapság az Accessel karöltve ezek azok amik az alapját adják a működésemnek, míg más módszerekből inkább csak szemezgetek, és vannak olyanok, amiket teljesen elhagytam az idők folyamán, mert mai látásmódom szerint nem tágítják a lehetőségek terét, inkább leszűkítik azt.

Van egy vízióm,

támogatom a nőket, a kortalan öröm és önmegvalósítás útján. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy elismerjék a képességeiket, éljenek az adottságaikkal és megadják maguknak azt a figyelmet és törődést, amire igényük van.

Meggyőződésem, hogy az idő múlásával nem kell belemerevednünk az életünkbe. Minden kornak megvannak a maga lehetőségei és kihívásai, amik új értelmezést adhatnak az életünknek. Eközben nem kell lemondanunk az örömről és a kiteljesedésről sem.  Lehet, hogy az éveink száma emelkedik, mi mégis lehetünk kortalanok.

Ha megtaláljuk a saját egyediségünket, ha elkezdünk együttműködni a testünk változásaival, akkor nem számít a kor, nem számít az alkat, nem számítanak a ráncok, vagy más testi adottságok. Nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat  a bőrünkben. 

Mit teszek és mit nem  facilitátorként?

♦ Facilitátorként nem adok tanácsot, nem mondom meg, mi a helyes, és nem mondom meg azt sem, mit kéne tenned. A választás mindig a te kezedben van. Kérdésekkel terelgetlek afelé, hogy te magad ismerd fel, mi működne neked. Olykor adok információt ha ez előrébb visz, de ez sosem tanács formájában érkezik!

♦ Nem erőltetem rád a saját nézőpontjaimat, nem akarlak meggyőzni arról, hogy azt válaszd, ami szerintem helyes lenne. Ugyanis a saját válaszaid benned vannak. Facilitátorként segítelek, hogy ezek a válaszok a felszínre kerülhessenek.

♦ Facilitátorként nem döntöm el előre, mi zajlik majd a konzultáción, hanem az éberségem vezet, itt és most, mi az ami a leghatékonyabb lenne. Van eszköztáram, amit használok, de hogy éppen melyik eszközt húzom elő a szerszámosládából, azt a pillanatnyi helyzet szüli. Így sokkal személyre szabottabb tud lenni egy adott konzultáció, és nincs két egyforma “találkozás” sem.

♦ A kitűzött cél viszont egy biztos pont. Hétről hétre afelé haladunk, hogy a kitűzőtt célodat elérjük! 

Mindig is érdekeltek az emberek.

Az élethelyzeteik és a reagálásuk. 4 évesen folyton a felnőtteket figyeltem, köztük voltam és kérdéseket tettem fel nekik. 11-12 évesen már gyakorlatilag mediáltam a szüleimet. Fogalmam sincs honnan tudtam, hogyan kell velük beszélni, és terelni őket, hogy a nézőpontjaikat képesek legyenek elengedni, és összehangolódni, de csináltam. Az évek során a barátaimtól rengetegszer hallottam, olyan megnyugtató veled beszélgetni. A körülöttem lévők többségével megtaláltam a közös hangot. A bűnügyi területen eltöltött rendőri évek alatt megtanultam az embereket profi módon kérdezni, megnyitni őket és úgy terelni a beszélgetést, hogy elmondják, amit tudni szeretnék. Megtanultam a sorok között olvasni, ellentmondásokat felismerni és összefüggéseket találni. Felderíteni a hátteret, a motivációt, felismerni a hazugságot.

 

 

Egész életemben

emberekkel foglalkoztam, 360 fokban körbejártam, megismertem az életüket, a problémáikat, a küzdelmeiket. És a sajátjaimat is. Mindig is azon voltam, hogy a körülöttem lévők boldogabban menjenek el, mint ahogy jöttek. A támogatásuk volt a lételemem, akár még úgy is, hogy közben én magam hátrányt szenvedtem.

Aztán megtanultam, hogyan figyeljek magamra is közben. Hogyan érvényesítsem a saját érdekeimet, és hogyan váljak le a megfelelési vágyról. Kezembe vettem életem irányítását, a saját igényeimet is figyelembe véve, egyre közelebb kerülve önmagamhoz, már nem csak támogatást nyújtottam, hanem inspiráltam és mintaként szolgáltam klienseimnek.

Megtanultam elengedni azokat, akik nem akartak velem jönni, és megtanultam hogyan támogassak úgy, hogy közben erejükbe emelem a hozzám fordulókat.

Rengeteg tapasztalatot

gyűjtöttem arról, hogy kihez milyen úton jutok el, hogy kihozzam belőle azt, amiről azt sem tudja, hogy benne van. Ahogy mélyült a tudásom, úgy ment egyre gyorsabban, és ahogy a tudásom mellett a saját önismeretem is bővült, úgy bíztam magamban egyre jobban. Elismertem a képességeimet, a tudásomat, a tapasztalatomat. Úgy kezdtem el magamat látni, ahogy azelőtt soha. A kezdeti bizonytalankodás, kételkedés, hogy vajon tényleg képes vagyok rá, tényleg megy ez nekem, teljesen megszűnt.

Rengeteg konzultációval töltött munkaóra

és rengeteg emberismeret. És hát rengeteg tanulás is. Tanulás a szakmáról, tanulás önmagamról. Azt hiszem egész eddigi életemben erre készültem, ezt gyakoroltam, azóta, hogy először felsírtam. Ez az, amit nem lehet megszerezni egy hétvégi tanfolyamon, sőt, még 1-2 év alatt sem. Azt nem mondom, hogy erre születni kell, mert szerintem bárki képes rá, aki elhivatottságot érez, és nem csak egy pénzkeresetnek látja. A folyamatos önképzést fontosnak tartom. Akkor is, amikor a vállalkozás nem termel még sokat, fontos visszaforgatni a pénzt az önképzésbe. Ennek soha nincs vége. Így lehet lépést tartani a fiatalokkal, az élettel, és így lehet benne maradni az élet áramlásába. Nincs más út. Aki abbahagyja a tanulást, az megmerevedik és megöregszik.

Képes voltam/vagyok

felállni a kényelmes fotelból is, hogy megvalósítsam amit szeretnék. Volt egy kiemelkedően jól fizetett állásom, biztos megélhetésem, biztosított jó nyugdíjam, és egy kényelmes életem. És ezt odadobtam a bizonytalanért.

Ami ehhez a hajtóerőt adta

az a magamba vetett mély bizalom. Ami közé azért tolultak kétségek olykor. Volt kétségbeesés, félelem attól, hogy nem fog összejönni, hogy nem tudom megcsinálni, de valahol a mélyben tudtam, hogy ez nem igaz, és minden, amit felszínileg érzek az az elmém játéka.

A legnehezebb talán az volt,

hogy az alkalmazotti gondolkodást levessem, és elkezdjek vállalkozóként működni. Ahol magunkat kell hajtani, ahol nekünk kell dönteni, és nincs mankónk hozzá. Ez magabiztosság és önbizalom nélkül nem megy.

Az elmúlt években számtalanszor alakult át az elképzelésem arról, mit szeretnék. Eleinte azt hittem ez valamiféle útkeresés, de aztán rájöttem, hogy nem. Mindig is olyan voltam, aki szeret új dolgokba fogni, és azt építgetni. Addig vagyok benne valamiben amíg élvezem. A vállalkozásom velem együtt változik. És így marad izgalmas.

Így jött a stílus is a képbe!

Mindig is tudtam, hogy az önismereti téma nem érhet véget azzal, hogy belül rendezkedünk. Mégis volt olyan életszakaszom, amikor a külsőm nem foglalkoztatott, és látom, hogy a tudatosság útján járók közül sokan vannak hasonlóan.

Viszont azt is tudom, hogy teljes életet csak a testünkkel összhangban élhetünk. Ráadásul  a kor előre haladtával egyre jobban efelé terelődik a fókusz és nem éppen örömteli irányban.

Szóval célul tűztem ki, hogy megmutatom, hogyan éljünk összhangban a külsőnkkel és hozzuk ki belőle a legjobbat. A ráncok megjelenésével, a testi adottságok megváltozásával nem kell feladnunk a nőiességünket, vagy sosem késő kihozni magunkból a csodálatos nőt.

És megszületett az ötlet, ha a belső önismereti út mellett a külső is fontos, miért is ne kombinálhatnám össze ezt a két területet!

Nem csak kiválóan megférnek egymás mellett, hanem az igazán boldog élethez nélkülözhetetlen mindkettővel foglalkozni.

Hogy ezt méltóképpen képviselhessem, minden oldalról körbejártam a területet, nehogy felderítetlen maradjon egy kis szelete is. Ennek következménye a stylist, a szín és stílustanácsadó és  a sminkes végzettségem. (A fodrász végzettséget már ifjúkoromban megszereztem.)

Ezt ötvözöm egy komoly belső átalakítással, mert nem elég előnyös ruhákat hordanunk, a változásnak belül is meg kell történnie.

És így már minden szinten tudom segíteni a hozzám forduló nőket!

Ha téged kifejezetten a szín és stílustanácsadással összefüggő szolgáltatások érdekelnek, mint színtanácsadás, alkatelemzés, gardróbrendezés, vásárlás, fotózásra stylist, akkor az ilyen irányú szolgáltatásaimról itt tudsz tájékozódni >>

Ha viszont szeretnéd a személyiségeden keresztül megtalálni a stíluskarakteredet, akkor neked a “Ragyogj fel!” – stíluskarakter evolúciót ajánlom. Kattints a gombra:

 

Egy kihívásokkal teli, kanyargós önismereti úton haladunk mindannyian,

amiben rengeteg felismerés vár ránk. Én a sajátjaimat megosztom, nem azért, hogy te elkerülhesd a te buktatóidat, az úgysem lehetséges, pusztán azért, hogy tudd nem vagy egyedül. És hogy érezd, van hova tovább lépni mindenből, amiben nem érezzük jól magunkat.

Mit mondanak, akik jártak már nálam?

"Egyszerűen fantasztikus volt!"

Minden betalált! Nem gondoltam volna, hogy az elemzés ennyire részletesen meg tudja mutatni a személyiségemet, átfogó, részletes és sok segítséget kaptam abban, hogy rakétaként induljak be.

Eddig is tudtam, hogy micsoda képességei vannak Krisztának, és most ismét sikerült megmutatnia! Tök profin adta elő, kedvesen, segítően, türelmesen kommunikál.
Eszméletlen, hogy ezzel a módszerrel milyen mélyen bele lehet látni a személyiségbe! Sok mindenben tisztánlátást kaptam, ami derengett és megerősítést ott, ahol tudásom volt. Tényleg döbbenetes dolgokat hallottam, a végén szóhoz sem jutottam! Köszönöm!

H. Andrea (Németország)

"...varázslatos módon megindultak a változások, amit már régóta vártam."

Kriszta grafológiai elemzése és a személyiség teszt, amit összeállított, igen alapos volt. Önmagamat figyelő ember vagyok, mégis ennek a szándéknak a megléte ellenére, az elemzés rávilágított olyan sarokpontokra, amik tudattalanul befolyásolják a viselkedésemet bizonyos helyzetekben. Volt jó néhány újdonság az elemzésben, amit már korábban tudatosítottam, de hogy miből indul ki a dolog, hol fogjam meg a gyökerét és hogyan változtathatnék, azt nem igazán tudtam megtalálni.

A Krisztával való beszélgetés – épp a legrosszabb állapotomban voltam – látszólag egy teljes kiborulás volt, mégis egy katarzis erejű tisztulássá és a régi lerombolásává nőtte ki magát. Utána varázslatos módon megindultak a változások, amit már régóta vártam. Rátaláltam újra a magabiztos önmagamra, munkámban elkezdtek jönni a lehetőségek, elkezdett működni hirtelen az önfelvállalás, és nem esett nehezemre képviselni önmagam azokban a helyzetekben, amiknél hasonló helyzetekben az utóbbi időben nem találtam az erőmet. Elindultam a változás útján, fokozatosan találok rá az elveszettnek hitt határozottságomra, magabiztosságomra és érzem, hogy mindez csak a kezdet.

Hálásan köszönöm nagyon alapos, lényegre rámutató, ugyanakkor hihetetlenül támogató közreműködését, mert hiszem, hogy enélkül nem kezdtem volna visszatalálni önmagamra.

Z. Krisztina (Németország)

"tökéletes jellemrajz..."

Teljesen ledöbbentett a Kriszti által készített személyiségprofil elemzés a kézírásomról. Sosem gondoltam volna, hogy a tökéletes jellemrajz mellett a jelen lelki állapotomra, és rég eltemetett problémákra is rávilágítást kapok! És az, hogy segítséget is adott a jól megfogalmazott kérdéseivel, felbecsülhetetlen! Így lett teljes egész, amivel közelebb kerülhetek a célomhoz.

T. Zsuzsa (Fót)

"Jól esik újra-újra olvasgatni, mindig mást látok meg benne!"

Igazán nagy hozzájárulás. Kriszta személyiségprofil elemzése által egyszerre tárult elém egy átfogó kép, beszédes részletekkel. Az írásos elemzés bevezető része sokat segít az értelmezésben, megmutatja, hogy milyen koordináta rendszerben helyezzük el magunkat, mely elemek alkotják az építményünk (értsd lényünk) vázát és egyben megalapozza az ítéletmentesség terét módszertani szempontból is.

Kriszta lényéből ezt egyébként is megkapja, aki hozzá fordul, az alapos tudás, és ismeretanyag átadása, a határozott, tiszta és nyílt kommunikáció, intuitív ráérzések és kedvesség mellé.

Mindez lehetővé teszi, hogy olyan módon világítsa meg a személyiség árnyékos részeit, hogy nem esik nehezemre ránézni. Nagy hangsúlyt kapnak az erőforrások és a már működő előnyös tulajdonságok, adottságok is. Amikor elolvastam az elemzést, az a “gyönyörű Te”-élményt idézte fel bennem a Being You könyvből, amit talán nem kell magyarázni annak, aki olvasta a könyvet, mennyire magával ragadó energia tud lenni…

A pozitív megerősítések mellett mosolyt csalt az arcomra, amikor olyan vonásokra ismertem, amiket még magamnak sem sikerült megfogalmaznom az elmúlt évtizedek alatt.

Sokat segít az elemzés abban, hogy eltávolodjak emberi mivoltomtól és ebben az eltávolodásban a teljes képet megláthassam. Szerethető tükör, amely támogat az életemért való teljesebb felelősségvállalásban.”

P. Zsófi (Budapest)

"A legnagyobb “aha” élmény a pénzügyi téma"

“Drága Kriszta! Nagyon szépen köszönöm a térképet önmagamhoz! Nagyon meglepő volt számomra, hogy mivel érdekel az asztrozófia, és el is kezdtem tanulni, hogy mennyire pontosan és hasonlóan adja meg a rólunk alkotott képet ez a módszer is. Arról nem is beszélve, hogy mennyire részletesen írtad le egy-egy vonásom jellemzőit, ami által még többet tudtam meg a működésemről.

Nálam a veled való konzultáció óta a legnagyobb “aha” élmény a pénzügyi téma, amikor rákérdeztél, hogy miért nem ismerem el, hogy mennyi pénzt teremtek valójában? Azóta tudatosan figyelek erre, és elismerem, igen, az idén főleg, amikor a vírus miatt sok embernek sajnos tönkre ment a cége, munkanélkülivé váltak, én (bár szintén munka nélkül) többet teremtettem idén, mint az elmúlt években, és ezt ma már örömmel elismerem! És ezáltal még többet teremtek azóta 

Köszönöm, hogy új megvilágításba helyezted ezt is, valamint a nőiségem témáját, amivel szintén beindítottál nálam egy rég elfojtott, feljőni akaró blokkot. Hálás vagyok Neked, köszönöm még egyszer!

Szeretettel: Andi”

"természetesen, ítélkezéstől mentesen adta át, hogy egy percig sem kellett rosszul éreznem magam"

Izgatottan vártam ezt az újabb lehetőséget – a személyiségprofil elemzést – mint újabb esélyt magamról megtudni valamit. Különösebb elvárás nélkül ültem a személyes, vagyis online konzultáción Krisztivel, tudva, hogy kézírásom alapján egy alapos elemzésnek vetett alá.

Hűha! Amikor a lámpa bevilágít a szoba rejtett zugaiba, kis közökbe, ágy alá, ahol a porcicák is megtelepedtek, úgy derült fény a magam előtt is titkolt, rejtegetett részeimre. Mindezt olyan természetesen, ítélkezéstől mentesen adta át, hogy egy percig sem kellett rosszul éreznem magam ezek miatt. A porcicák léteznek, ez nem jó, vagy rossz, ez csak van. Rajtam áll, hogy magamhoz ölelem vagy kisöpröm őket, és bármelyiket is választom, rendben van, rendben vagyok. Igazából meglepett, hogy tűpontos a leírás, és hogy mennyire átjön az ember személyisége a kézírásán… Az elemzést később többször is visszaolvastam, mert rengeteg információt tartalmaz. Saját személyiségem felfedezése az egyik legnagyobb kaland az életben, és Kriszti kezében egy csodás, meleg fényű lámpa van, amivel bárkit közelebb hoz az igazi énjéhez.

Szeretettel: H. Viki (Budapest)

"...megmutattam a páromnak azt mondta, hogy ez bizony nem semmi, és ő is szeretne egy ilyet magáról!"

Sokféle önismereti úton indultam már el, de még soha senkitől ennyire pontos tükörképet nem kaptam magamról, mint ez a személyiségprofil elemzés. Olyan érzés volt a konzultáción hallgatni Krisztát, mintha belém látna, sőt többet lát belőlem, mint én magam. Mintha végig kísérte volna az életem. Volt olyan rész, amit már tudtam, de van amire most ő irányította rá a reflektort, mert eddig sötétben tartottam.  Tudtam, hogy van ott valami, de nem akartam ránézni. Ő megtette helyettem. Amikor az írásos elemzést megmutattam a páromnak azt mondta, hogy ez bizony nem semmi, és ő is szeretne egy ilyet magáról! Bizony, ki ne szeretne egy ilyet?!”

 

Gy. Kincső (Nagymaros)

"Amit külön köszönök, az a konzultáció közbeni mini facilitálás, ami adott egy löketet..."

“Rengeteg felismerést és megértést adott a személyiségprofil elemzés. Rávilágított olyan dolgokra, amiken ha változtatok, egy egészen más valóságot élhetek meg. Szinte konkrétan megmutatta hol, mivel/kivel vannak elfojtások, blokkok, de ezen túlmenően adott egyfajta irányt is, hogy min kell dolgozom.

Nem egy olyan elemzés, amit “bedobok a fiókba”, hanem elől hagyom, hogy újra és újra rá tudjak nézni a kritikus pontokra, megoldásokra, irányokra. Egy támasz a következő időszakra.

Amit külön köszönök, az a konzultáció közbeni mini facilitálás, ami adott egy löketet, és voltak közben felismeréseim. Sőt, oldódott bennem valami, ami nagyon mélyről jött.

 

Másképp tekintek magamra, és azon dolgozom, hogy a lehető legjobb énemet éljem, vagy ahogy Kriszta fogalmazott, önmagam legjobb verzióját működtessem. S ehhez tökéletes útmutató ez az elemzés.”

Éva (Miskolc)

"Kiléptem az áldozat szerepből, ragyogó nőnek érzem magam!"

Kriszta nyitott, megértő, megoldást kereső személyisége sokat segít az utamon.  Párkapcsolatom nehézségeivel kerestem meg őt. Mostanra sok minden átalakult bennem, kiléptem az „áldozat” szerepemből, ragyogó Nőnek érzem magam. Egyszerűen minden rendben van. Nehézségek idején könnyedén találom meg a megoldásokat. Megértettem, hogy nem a Párom tesz engem boldoggá, a boldogságom nem tőle függ.

Megengedő lettem mindennel és mindenkivel (magammal is!). Lehet hülye a párom, a kamasz fiam lehet feledékeny, s én is hibázhatok. A játékosság is része lett az életemnek. A korábban drámainak tűnő pillanatokon jókat tudok már kuncogni.

I. Andrea (Budapest)

"Találkozásaink átalakították ahogy önmagamat és másokat látok!"

“Köszönöm Krisztának hogy  emlékeztetett arra, hogy én nem egy ember vagyok lélekkel, hanem egy csodálatos lélek emberi testben. Nem tudtam mire számítsak a találkozásaink során így próbáltam nyitott lenni mindenre, hogy feltétel nélkül megtapasztalhassam az élményeimet. Azóta a világ megváltozott körülöttem, vagyis rajtam keresztül a megtapasztalásom változott a világról. A találkozásaink átalakítottak ahogy önmagamat és másokat látom. Azóta életcélommá vált, hogy kiteljesedjek, mind testileg lelkileg és szellemileg. A „segítő” feladata az, hogy átkísérjen minket és emlékeztessen arra, hogy mi magunk is képesek vagyunk bármire. Kriszta egy ilyen „segítő”

Anita (London)

"Boldog, hálás vagyok és kiegyensúlyozott!"

„Szeretném hálámat sorokba önteni. Amikor hozzád fordultam sokszor az őrület határán voltam, mind anyagi mind párkapcsolatot illetően. Pár alkalmas találkozás után már sokkal nyugodtabban láttam a világot és ez mára ott tart, hogy boldog, hálás vagyok és kiegyensúlyozott. Anyagi dolgaimban is csodálatos változások vannak. Számomra a legnagyobb csoda az volt, amikor egy telefonos konzultációd által a pokolból a mennybe jutottam.”

M. Zoli (Budapest)

"Hozzá fordulva nagy lépéseket tehetünk a megoldás irányába!"

„Kriszta hihetetlen érzékkel talál rá az elakadások mögött húzódó problémákra. Kiváló tükröt tart és remekül fókuszál a problémák gyökereire. Szakmai felkészültsége és szakmai alázata a garancia arra, hogy hozzá fordulva egészen biztosan nagy lépéseket tehetünk a megoldás irányába.

Mindenkinek ajánlom a vele való találkozást, aki diszkréten, csendben, a külvilág számára szinte észrevétlenül szeretne dolgozni az elakadásain és saját magán. A különbség persze szeretteink számára szinte tapintható lesz, amint kilépünk az “ajtón”.”

Robi (Dunakeszi)

"Már hónapok óta boldog a kapcsolatunk!"

„Párkapcsolati problémákkal küzdöttem, szexuális gondjaink voltak, ami miatt nem tudott kiteljesedni a kapcsolatunk. Hiába beszélgettem a partneremmel, nem tudtuk megoldani a problémákat. Kriszta segítségével oldódtak meg a gondok, számos kérdésemre választ kaptam és nagyon jó ötleteket is adott. Már hónapok óta felhőtlenül boldog a kapcsolatunk.”

M. Szilvi (Pilisvörösvár)

"Szeretettel ajánlom őt mindenki figyelmébe!"

„Teljes figyelem, tiszta és őszinte szándék a támogatásra, maximális hit és lelkesedés az általa gyakorolt módszerek iránt – ezt kapod, ha hozzá fordulsz bármilyen problémáddal. Szeretettel ajánlom őt mindenki figyelmébe.”

H. Viki (Budapest)

"Mintha a saját gondolataimat tükröznéd vissza!"

“Még személyesen nem ismerjük egymást, de már az ingyenes E-book, és a mini tréninged is sokat adott nekem. Ontod magadból a jobbnál, jobb cikkeket, hanganyagokat. Mindegy, hogy olvaslak vagy hallgatlak, mintha a saját gondolataimat, érzéseimet tükröznéd vissza, amiket egyelőre nem tudok ilyen szépen szavakba önteni.Egyre inkább érzem, hogy szeretnék menni hozzád képzésekre… Remélem mielőbb lesz rá lehetőségem! Ez a módszer csodákat művelt veled. Amikor elindítom a vállalkozásom, ezt a módszert is szeretném felajánlani a hozzám fordulóknak.”

S. Ágnes (Hegykő)

Mérföldkövek a szakmai utamon:

Megfogalmazódik bennem, hogy másként szeretnék élni. Elindul az önképzésem, falom  a témába vágó könyveket. Egyre erősebben érzem, hogy ahhoz, hogy változásokat érjek el, nekem magamnak kell változnom. Bekapcsolódik a képbe az egészséges táplálkozás is és hamarosan vegetáriánus étkezésre váltok.

 

2006

2008

Első szervezett képzés amin részt veszek a Szellemgyógyászat, aminek I-IX modulját végzem el ebben és  a következő évben. Ez az egyetlen tanfolyam, amit azután nem folytatok, és nem jutok a végére a képzésnek. Valahogy nem éreztem a magaménak azt a szemléletet, amit képviselt ez a módszer.

 

Folytatódik a Szellemgyógyászat és mellé jön az Aura és lakástisztítás tanfolyam. Ebben az évben több haláleset is történik a családban, amik egész közelről érintenek, és ez nagy lökést ad, hogy jobban beleássam magam a nem látható dolgok világába.
Elkezdek vegetáriánus gasztroblogot írni.

 

2009

2010

Pranic Healing: Alap, Haladó színes energiákkal. Prána pszichoterápia, Kristálygyógyítás, vagyis megtanulok mindent az energiakezelésekről.
Következő lépés a Spirituális Választerápia: Alap, Haladó tanfolyam.
Elkezdek kliensekkel dolgozni, először ismerősökkel és barátokkal, velük szuper tapasztalatokat szerzek. Majd később bővül a kör.

 

Folytatódnak a Pranic Healing képzések, majd érkezik a Homeopata Egyesület szervezésében a Schüssler Arcdiagnosztika tanfolyam, a több modulos Holistic Pulsing (Lélekmasszázs), Testpulzálás, és Eric Pearl Magyarországra látogat, így elvégezhetem a Kapcsolatteremtő gyógyítást és a Kapcsolatteremtést. 

 

2011

2012

Theta Healing: DNS 1-2, Teremtés-bőség. Szivárványgyerekek, Intuitív Anatómia.
QLP, Metamorf Masszázs tanfolyam.
Főállású vállalkozó leszek! Budapesten és Dunakeszin vállalok konzultációt, kezelést.
Irányításommal elindul a a Shanti Home.
Elindítom az önismereti blogom és a benedekkrisztina.com weboldalt.

Megérkezik a gondolat, hogy nőknek szeretnék támogatást adni, beszélek is egy fotóssal egy közös projektről, de aztán elhal a próbálkozás.

Első lépések a Bowen technika megtanulásában. Ami szintén összetett sok modulos tanfolyam. Ebben és  a következő évben 7 modulját végzem el és oklevelet szerzek belőle. Ezt az évet teljesen a Bowen tanulásnak szentelem, rengeteg anatómia tanulással, gyakorlással, biztos kezű Bowen kezelővé válok az év végére.

 

2013

2014

Elvégzem a Deeksha tanfolyamot, Deeksha adóvá válok, és elkezdődnek az élő csoportos meditációs programjaim a Shanti Home-ban és Gödöllőn.
Közben EFT-t tanulok, szintén több modulban és beillesztem  a kopogtatást is a repertoáromba.
Létrehozom a Lélekbisztrót és a ZenGoo önismereti társasjátékot.

Elhal viszont a “Társasvilág” nevű közös projektünk egy kolléganőmmel.

Az év első felétől egyre többször kérdőjelezem meg bizonyos spirituális tanok igazságát, majd az év második felében rám talál az Access Consciousness, hogy adjon egy teljesen új irányt. Elvégzem az  Access Bars tanfolyamot  és Bars kezelővé válok. Ezen a ponton kezdek leszakadni olyan módszerekről, amik nem tágítják a teret, és egyre inkább a magam igazságából kezdek működni.  Elvégzek még két Bars tanfolyamot és a következő éveket az Access tanfolyamain töltöm.

2015

2016

Access Bars facilitátorrá válok, vagyis innentől Access Bars tanfolyamokat, Facelift tanfolyamokat és Access Testtanfolyamokat tartok. Elvégzem az első Alapozó képzést, amit utána majd minden évben ismételek. Az Access teljesen beépül a mindennapjaimba, használom az eszközeit a saját életembe és  a konzultációkon is. Végre eljutok középre, sem spirinek, sem materialistának nem érzem magam. 

Elvégzem az Access Esse tanfolyamát, a Beszélgetés az entitásokkal tanfolyamot, a Globális Alapozót és a 3 napos Testtanfolyamot.

Teszek egy jó nagy lépést és elkanyarodom a külső és a stílus felé, és elkezdem a Stylist tanfolyamot, amiből a következő évben vizsgázom le.
Eljövök a Shanti Home stúdióból. 

2017

2018

Szín és stílustanácsadó képzés a 4 színtípusra: Alapképzés, Női stílustanácsadói tanfolyam, Férfi stílustanácsadói tanfolyam, Szín és stílustanácsadó képzés:  12 színtípusra. Sminkes képzést.
Stylingolok egy Plus Size Szépségversenyen.
Elindítom a Noage Stúdiót Dunakeszin és elindul a noagestyling.com weboldalam.

Megtanulom a Sedona módszert. 
Ezt követően kb egy évet pihennem kell, mert a sok tanulással és vizsgával kissé kipurcantottam magam.

Az év őszén berobban az életembe a Grafológia és az Enneagram, aminek elsajátítására és gyakorlására egy teljes évet szenteltem. Egyre többször fogalmazódik meg bennem, hogy kiterjesszem az online térbe is a működésem, de a hogyan még nincs meg.

 

 

2019

2020

Elvégzem az OH-kártya tanfolyamot, valamint egy Mindfulness tanfolyamot, NLP-t, Life és Mindfulness coachingot tanulok, és részt veszek egy Grafomentor képzésen.
Új szolgáltatástípusok kidolgozása kezdődik meg az év tavaszán.
Bezár a Noage Stúdió.

 

Némi profil módosítás veszi kezdetét. A személyes konzultációk mellett az online térben való megjelenésemen van a hangsúly, a kidolgozott és tesztelt szolgáltatások beindulnak:
“Térkép önmagadhoz!” – személyiségprofil elemzés
“Turbózd fel magad!” – online egyéni konzultációk
“Ragyogj fel!” – stíluskarakter evolúció

Elindul a noagesmiling.hu weboldal.
Elindul a Noagesmiling Podcast.
Átalakul a Facebook csoport.

És az év még csak most kezdődik!

 

2021

Ahol  megtalálsz engem

Weboldalak:

Személyiségprofil elemzés, stíluskarakter elemzés, egyéni online konzultáció – noagesmiling.hu

Access Bars egyéni kezelések, facilitálás, Access tanfolyamok, Facelift kezelés – benedekkrisztina.com

Szín és stílustanácsadás, alkatelemzés, gardróbrendezés, vásárlás, fotózásra stylist  – noagestyling.com

 

 

Közösségi média:

Facebook oldal – NoageSmiling – önismeret és stílus kortalanul

Facebook csoport – NoageSmiling  – önismereti és stílus klub

YouTube – Noage Smiling

Spotify – Noage Smiling Podcast

Soundcloud – Noage Smiling – önismert és stílus kortalanul

Instagram – noagesmiling.hu

Pinterest – Noage Smiling

Nem találtál választ a kérdésedre? Küldj üzenetet!

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial